Bejelentkezés

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Adó 1% felajánlás
Elveszett
9 hónapos kiscicánk elveszett
Július 30-án elveszett 9 hónapos fekete ivartalanított nőstény kiscicánk Pécs-Régi Kertváros területén (Nyárfa u. - Gyulai Pál u. környékén).

Részletek

Cikkek

Tájékoztató támogatóink számára a 2016. évi tevékenységünkről

Tájékoztató támogatóink számára a 2016. évi tevékenységünkről

 Az Országos Állatmentő Alapítvány az előző évekhez hasonlóan végezte közhasznú tevékenységét. A magánszemély adományozók valamint a felajánlott SZJA 1% adománynak köszönhetően 2016. évben megvásárolt 9,3 MFt-ért Csobánka külterületén egy kis ingatlant, mely az Alapítvány Átmeneti Befogadó Központjaként, funkcióját tekintve Rehabilitációs Központként működik. A Központban elsősorban a befogadott állatok kezdeti rehabilitációját, karantén időszakát, valamint az orvosi ellátást intézzük. 2016. évben is több állatorvossal sikerült megállapodnunk a kedvezményes kezelésekre vonatkozóan. Ez a szolgáltatás érinti mind az Alapítványnál lévő állatokat, valamint az Alapítványhoz orvosi kezelés támogatásáért forduló magánszemélyeket, civil szervezeteket. A Központra igen nagy szükség volt, mivel a legtöbb esetben az Alapítványhoz kerülő – elsősorban – kutyák szocializációja, egészségügyi állapota nem minden esetben teszi lehetővé, hogy azonnal az ideiglenes befogadók részére átadhatóak legyenek.

Az Alapítvány több ideiglenes befogadóval működik közre, azonban mint ismeretes, ideiglenes befogadó sose elég. Az Alapítvány folyamatosan keres ideiglenes befogadókat, akik otthonukban biztosítják az állatok tartási körülményeit, az Alapítvány pedig biztosítja az ehhez szükséges ételt, orvosi ellátást, illetve az esetlegesen felmerülő egyéb kiadásokat (pl: kutyaház). Egy állat szocializálódása nagyban függ attól, hogy napjait egy állatmenhely kenneljében, vagy ideiglenes befogadóknál családias környezetben tölti. Az Alapítvány legfőbb célja, hogy minél több állatot a lehető legrövidebb idő alatt a legköltséghatékonyabban véglegesen örökbe adhasson az állatnak legmegfelelőbb gazdi részére. Hisszük, hogy a hagyományos értelembe vett menhely kialakítása/működtetésével szemben jóval hatékonyabb az általunk üzemeltetett ideiglenes befogadói hálózat.

Az Alapítvány gondozásában lévő állatok ellátására, orvosi kezelésére, valamint az Alapítványtól segítséget kérők támogatására (orvosi gyógykezelés, ivartalanítások) közel 8 MFt-ot fordított az Alapítvány, mely a támogatók és az SZJA 1% felajánlások nélkül megvalósíthatatlanok lettek volna.

Támogatásukat ezúton is nagyon köszönjük!

Az Alapítványhoz fordulók, bejelentések megnövekedése miatt szükségesnek találtuk 1 fő főállásban történő foglalkoztatását, mely 2016. évben 1 MFt kiadást jelentett. A Központ körüli teendők ellátására, a területen található kis faház és kert helyrehozatalára, a napi gondnoki munka ellátására 2016. évben 3,2 MFt-ot fordítottunk.

A Központ jelenleg is komoly ráfordításokat jelent, a kerítést szükséges megerősíteni, az ingatlan körül a talajmegkötése szükséges, mivel az esőzések miatt olykor megközelíthetetlen. 2017. évben tervezzük új karanténok kialakítását, építésükről folyamatosan tájékoztatást adunk a Facebook oldalunkon. https://www.facebook.com/allatmentoalapitvany/

Igyekszünk továbbra is feladatainkat önkéntesek segítéségével megvalósítani, folyamatosan várjuk új lelkes önkéntesek és ideiglenes befogatók jelentkezését.

Módosítják az állatvédelmi törvényt

Módosítják az állatvédelmi törvényt

Az Állatvédelmi törvény módosításában szerepel például az ebadó bevezetése, a kötelezően előírt minimum 30 literes élettér a halaknak és hüllőknek, valamint betiltanák a kutya és macskahús fogyasztását. A kormány közleménye szerint a havonta néhány száz forintos ebadóval szeretné elérni azt, hogy a kutyatulajdonos chipet ültessen kutyájába és ivartalanítsa is az állatot. A kormány úgy számol, hogy egy 12-15 ezer lakosú kisváros az első évben nagyjából 7,2 millió forintot szedhet be az ebadóból.

Ami jó hír, hogy az állatkínzók büntetését szigorítaná a kormány, továbbá  betiltanák a kutyák fülének nyírását, a harcias halak izgatását.

„Célunk, hogy minden állat szerető családra találjon” – Országos Állatmentő Alapítvány

„Célunk, hogy minden állat szerető családra találjon” – Országos Állatmentő Alapítvány

 "Az Országos Állatmentő Alapítvány fontos állatvédő feladatokat lát el, többek között rászoruló magánszemélyeket támogat állatorvosi költségeik átvállalásával, illetve befogadói hálózatot működtet, hogy a mentett állatok gondoskodó környezetbe kerülhessenek. Az Alapítványnak hatalmas szüksége van az adófizetőktől kapott 1%-os támogatásokra, mivel tevékenységét alapvetően ebből a forrásból finanszírozza."  Kattints a teljes cikkre itt!

Ítéljük el és próbáljuk megelőzni az állatkínzást!

Ítéljük el és próbáljuk megelőzni az állatkínzást!

 Alapítványunk is egyetért azzal a törekvéssel, hogy az eddiginél sokkal súlyosabb szankciókat kell alkalmazni. Az utóbbi időben egymás után három brutális kegyetlenséggel elpusztított kutya esete is napvilágra került: az egyik ember agyonverte, a másik fejbe lőtte, a harmadik pedig ketrecbe zárta és hagyta éhen halni, megfagyni a kutyát. Felsorolni is szörnyű, pedig ki tudja, hány és hány esetre nem is derül fény? Igen, aki kegyetlen az állatokkal, annak börtönben a helye! Ezzel a törekvéssel mi is azonosulunk! Az ilyen emberek nem csak az állatokra, az embertársaikra is veszélyesek. Aki hidegvérrel agyon tud verni egy kutyát vagy egy macskát, az előbb utóbb ugyanilyen hidegvérű kegyetlenséggel fog bánni az emberekkel is!
Az Állatmentő Alapítvány már évek óta küzd nem csak a kegyetlen gazdák ellen, hanem a bajba jutott állatok megmentéséért is. Orvosi kezelési költségek átvállalásával, gazdi-kereső programunkkal, táp- és gyógyszeradományainkkal próbáljuk könnyebbé tenné a kutyák és cicák, valamint gondozóik életét. 2015-ben egy új pályázatot indítottunk, mert bizonyított tény, hogy a tragédiák egy része megelőzhető lenne a túlszaporulat fékezésével. A nemkívánatos utódok így nem kerülnének olyan nemtörődöm, vagy kegyetlen emberek közelébe, akik aztán kínhalállal sújtják őket.

A magyar társadalom sajnos még mindig nem fordít elég gondot a megelőzésre, pedig a büntetések súlyosbítása mellett ez talán a második legfontosabb teendő!

Új pályázatunkkal olyan orvosi rendelőknek, civil szervezeteknek segítettünk, akik szintén elkötelezettek az ivartalanítás tekintetében. Ennek köszönhetően országszerte több mint 15 helyszínen mintegy 130 kutyus és csaknem 80 cicus ivartalanítását végezték el. Az egyes rendelőknek, szervezeteknek 300-300 ezer forintot biztosítottunk arra, hogy saját megítélésük szerint használják fel ivartalanításra. Így segíthettek rászoruló gazdiknak, de kóbor vagy menhelyi gondozásban lévő kutyákat, cicákat is ivartalaníthattak a támogatásból.

A pályázatra sokan jelentkeztek, szerencsére senkit sem kellett visszautasítani. Ez az állatbarátok érdeme is: az Önöké és azoké, akik támogatásukkal vagy az adó 1%-os felajánlással segítik az Állatmentő Alapítvány tevékenységét!

Terveink szerint a 2016-os évben is folytatjuk az állatmentést, a gyógyítások, ellátások finanszírozását, valamint a megelőzésre, az ivartalanításra is gondot fordítunk. Alapítványunk kuratóriumi tagjai hisznek egy olyan világban, ahol minden állat megérdemli és meg is kapja a gondoskodást, valamint azt a szeretetet, amit négylábú barátaink képesek nyújtani nekünk, embereknek.

Állatbetegségek megelőzésének támogatása

Állatbetegségek megelőzésének támogatása

Több milliárd forint jut az idén az állatbetegségek elleni védekezésre. A napokban írta alá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzéséről és felszámolásáról szóló jogszabályt.

Minden uniós tagország kötelessége védekezni a kéknyelv betegség, a szalmonella, a sertéspestis,a madárinfluenza, a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak, illetve a veszettség ellen, miután ezek egy része a lakosságot is veszélyeztetheti. Idén 1 milliárd 680 millió forintból gazdálkodhatnak a betegségek megelőzősőnek elősegítsében. A támogatás egy részét az Európai Unió biztosítja.

Ezek a járványos állatbetegségek hatalmas károkat okozhatnak a mezőgazdasági haszonállat-állományokban mondta el a kormány szóvívője, azáltal, hogy emberre is veszélyesek, ilyen például a szalmonella ás a veszettség is. A támogatások mértékét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal bírálja el.

Rengeteg védett madár pusztul el Európában

Rengeteg védett madár pusztul el Európában

Cipruson tartották az illegális madárpusztítások konferenciáját, ahol elmondták, hogy a szigorú szabályozások ellenére is sok védett és fokozottan védett madarat pusztítanak el Európában. Ha kormányok nem talál ki erre valami megoldást, akkor ez a szám évről évre csak nőni fog. A tömeges mészárlás és befogás általában egyszerű gazdasági okokra vezethető vissza, de az sem ismeretlen a hatóságok számára, amikor valaki csak kedvtelésből öli le a védett állatokat.

A statisztikák szeint az 1998 és 2010 közötti időszakban, mintegy 977 védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan illegális mérgezés áldozatául. Magyarországon a parlagi sas mérgezésével találkoznak legtöbbször a hatóság emberi, de rétisas, kerecsensólyom és az egerészölyv is szerepelt az áldozatok között. Magyarország kedvelt útvonalata a madárcsempészeknek, de az utóbbi időszakban sikerült több szállítmányt is feltartóztatni.

Traumát okoz a kuytáknál az egyedüllét

Traumát okoz a kuytáknál az egyedüllét

A brit szakemberek szerint az egyedül hagyott kutyáknál épp úgy bekövetkezik az állandó depresszió és szorongás, mint az embereknél. A kutatók kamerákat szereltek fel több kutya gazdi otthonában is, hogy megvizsgálják mit csinálnak az egyedül hagyott kutyák a lakásban. Több esetben tapasztaták, hogy a kutya körbe körbe jár a lábtörlőnél, nyüszít, vagy akár ön csonkítja magát. A szakemberek szerint a legjobb módszer, hogyha elmegyünk otthonról munkába, hazatértünkkor szenteljünk nagy figyelmet a kedvencünkre, hisz nem érti ő, hogy miért lett egész napra bezárva együl a lakásba.

Háziállat kontra nyaralás

Háziállat kontra nyaralás

Akik háziállatot tartanak mindig komoly fejtörést okoz, hogy a nyaralás alatt hová tegyék kis kedvencüket. Felmerülnek a kérdések, hogy bízzuk a szomszédra, vagy bízzuk egyik ismerősünkre, aki napi szinten gondját tudja viselni az állatnak?

A kutyák nagyon ember centrikus élőlények, így ha hosszabb nyaralásra megyünk, és van rá lehetőség mindenképp vigyük magunkkal. Ha csak 2-3 napra utazunk el otthonról, akkor megfelelő mennyiségű száraz kutyatáp, és friss víz mellett nyugodtan otthon hagyhatjuk. A külföldi utazások már sokkal bonyolultabbak, hisz ha autóval megyünk nem biztos, hogy kibírja a hosszú utazást, ha repülővel, vagy vonattal, az pedig komoly igazolások és költségek mellett lehetséges. A XXI. században egyre divatosabbak a különböző állatpanziók, ahova betehetjük kedvencünket, ennek a költsége panziónként változó, így érdemes előtte jól körbenézni az interneten.

A macskák sokkal inkább kötődnek az otthonukhoz, mint a gazdájukhoz. Persze vannak itt is kivételek. A cicák nem jól tűrik, hogyha kiszakítják őket a megszokott lakókörnyezetükből, így ha megoldható, akkor a cicánkat inkább hagyjuk otthon.

Az egyéb kistestű állatokat, mint például hörcsög, tengerimalac, nyuszi, stb. célszerűbb ismerősre bízni, mint magunkkal cipelni.