Bejelentkezés

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Adó 1% felajánlás
Elveszett
Lufi az angol buldog elveszett
2011.10.11-n Budapest a XX. kerületben elveszett Lufi névre hallgató angol bulldog szukám.

Részletek

Sikertörténetek

Mázli kiérdemelte a nevét, szívszorító története végül szerencsésen alakult

Mázli kiérdemelte a nevét, szívszorító története végül szerencsésen alakult

Alig élt és remegett a félelemtől a fekete kiscica, amikor rátaláltunk, el sem tudjuk képzelni, mit tehettek vele az emberek.

Minden megmentett állat fontos, minden egyes házikedvenc nevét tudjuk, akinek egyszer is segítettünk. Munkánk során nagyon sok elhagyott, összetört, beteg, bántalmazott jószággal találkozunk, mindannyian mély nyomot hagynak maguk után, hisz sok orvosi vizsgálatra, kezelésre és gondoskodásra van szükségük, mire új, szerető otthonra találnak. Mázli életének megmentése mégis felülmúlt minden korábbi esetet.

A kiscica talán még 5-6 hetes sem volt, amikor egy viszonylag forgalmas út szélén vettük észre.

Csak gubbasztott, alig volt már benne élet, rettegett és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem gázolták el. Azonnal orvoshoz vittük, aki mindent megtett a kis fekete cicusért, de azt is elmondta, hogy ne várjunk csodát, kevés esély van arra, hogy életben marad. Így csatlakoztunk mi Mázli addigi küzdelmeihez.

Nagyon sok elhanyagolt állatot láttunk már, de ez a cica az éhező jószágokhoz képest is borzasztó állapotban volt. Alig mertük megfogni, nehogy összeroppantsuk az oldalbordáit vagy eltörjük valamelyik csontját. Minden létező betegséget összeszedett az utcán, nagyon rosszul nézett ki és a reakcióiból is látszott, hogy valami rettenetes dolgot tehettek vele.

Mindössze egyetlen kommunikációs eszköze volt: fújt. Fújt mindenkire és mindenre, olykor még a macskakajára is. Eleinte az alomban aludt és a fekhelyére piszkított. Nagyon zavarodott, nagyon félős és nagyon beteg volt. De túlélte az orvos által kritikusnak mondott hetet! Ekkor már kezdtünk reménykedni, hogy egyszer csak összeszedi majd magát.

Szép lassan rájött, hogy enni jó, megjött az étvágya és már azt kitapasztalta, hogy mire való az alom. Kezdtek kitisztulni a szemei, erősödni a szőre és a csontjai, már nem látszottak az oldalbordái, de két hónapnyi gondoskodás után is mindössze 12,5 dkg volt a súlya. Nem játszott, nem dorombolt, továbbra is fújással reagált minden közeledésre és ha csak tehette elbújt, nehogy hozzáférjen valaki, a tekintete szúrós és fájdalmas volt. Elképzelni sem tudtuk, hogy mit tehettek vele az emberek, hisz bármily nehéz egy állat bizalmát visszaszerezni, ennyi idő alatt más esetben már sikerült, de Mázlinál nem.

Ilyen állapotban se gazdit, se ideiglenes befogadót nem találtunk, de még menhelyre sem vihettük. Nem tehettünk mást, el kezdtünk vele intenzívebben foglalkozni. Amikor először megsimogattuk, sarokba szorult, morgott és fújt, közben remegett. De nem adtuk fel, napjában többször is odamentünk hozzá és hiába fújt, simogattuk. Egy-két hét után elkezdett dorombolni simogatás közben, de persze a „kötelező” fújás nem maradt el előtte. Az addigi szúrós tekintete hirtelen megváltozott, látszott rajta, hogy nem tudja mi történik, mi ez a motor, ami beindult a simogatástól, de kifejezetten jól érzi magát.

Így kezdtük el a szelídítést, ami hosszú hónapokig tartott még, de mindennap egy-egy picit nőtt a bizalma. Már játszott előttünk, evett előttünk, nem bújt el annyira, ha ölbe vettük remegett ugyan, de a simogatás és dorombolás feledtette vele a szörnyűségeket egy időre. Aztán megeredt a nyelve is, ha akart valamit, akkor nyávogott, járkált utánunk. Persze a félelem nem múlt el, ha idegent látott azonnal futva, fújva menekült. Félévnyi gondoskodás után a honlapunkon találta meg Mázli fotóját egy ifjú hölgy, aki kifejezett nehéz sorsú cicát keresett. Amikor meglátogatta Mázlit az irodában, azonnal egymásba szerettek, Mázli nem szaladt el – bár tartotta a távolságot – méregette a gazdi jelöltet.

Néhány órán belül új otthonban találta magát a hányattatott sorsú fekete kandúr, s bár az első napokban nehezen viselte a változást, azért már az első este dorombolt az új gazdinak

Ahogy mondani szokták: jobb helyre nem is kerülhetett volna! Valóban szerető, gondoskodó, önzetlen család vette magához és reméljük, hogy egyszer teljesen elfelejti majd, hogy az emberek olykor mennyire kegyetlenek tudnak lenni.

Örülünk, hogy megmenthettük Mázlit és bízunk benne, hogy még nagyon sok állatot menthetünk meg az Önök segítségével! Köszönjük a támogatásukat!



Visszalépés