Bejelentkezés

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Adó 1% felajánlás
Elveszett
Boxer kutyus elveszett
A képen látható boxer kutyus elveszett, jelenleg a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelyen várja, hogy gazdija menjen érte!

Részletek

Sikertörténetek

Fejlövés helyett szerető, új családot kapott az Állatmentő Alapítvány segítségével

Fejlövés helyett szerető, új családot kapott az Állatmentő Alapítvány segítségével

A körülbelül három éves, éhező szuka Jánoshalmán kóborolt, nem bántott senkit, de élelmet próbált szerezni magának a baromfiudvarokban. A helyiek féltek tőle, mivel bull típusú, befogadni, nevelni vagy etetni senki sem akarta. Épp le akarták lőni, amikor egy igazi állatbarát fiatal lány megmentette az életét. Értesítette az Állatmentő Alapítványt és megvédte a kutyust a biztos haláltól, amíg magunkhoz tudtuk venni.

Demonának neveztük el, orvoshoz vittük, ahol azonnal infúzióra kötötték. Majd ivartalanították, megkapta az oltásait, gyógyszereket és vitamindús tápot, hogy mielőbb összeszedje magát. Ideiglenes örökbefogadóink olyan türelemmel és szeretettel gondoskodtak róla, hogy a kutyus ma már ismét megbízik az emberekben. Több mint félévnyi törődés után ismét kedves és odaadó, már-már csaknem olyan hízelgős, mint egy cicus.

Végleges örökbefogadója, új gazdija pedig szemmel láthatóan nagyon ragaszkodik hozzá. Az új otthonában sem unatkozik a ma már életerős, egészséges stafforshire, egy szintén nagyon kedves és jámbor bull terrier osztozik gazdija szeretetén – reméljük, hogy még nagyon sokáig!


Visszalépés